Még csak terv volt a rejtekünk, amikor megpillantottam álmaim metszőollóját. Rögtön láttam rózsás kesztyűbe bújtatott kezeimet, ahogyan a rózsaszín metszőollóval, elégedett mosollyal az arcomon rendezgetem kicsiny kertünket.

Nos, megkaptam a metszőollót is, kesztyűt is, s bár egyik sem az, amit elképzeltem, mégis nagy örömöt okozott vele Férjúr. El is kezdtük a munkát, amiből akadt bőven. Haditervet szőttünk legádázabb ellenségünk, a borostyán ellen és felvettük a harcot az iszalaggal is. A háború még dúl, de mi állunk nyerésre.

Rögtön a bejáratnál kezdtük. A nyári orgona és a borostyán házassága nem az égben köttetett. Tudtuk, hogy ez a vadházasság nem tesz jót a virágnak, a borostyán csak uralkodik rajta, elszívja tőle az energiát, kihasználja őt. Mély sóhajtásokat véltem hallani, amikor véget vetettünk kettejük románcának. 

Ma reggel, amikor levágtam az elszáradt virágokat -azt hallottam, ez jót tesz neki-, friss bimbókat fedeztem fel a bokron. Talán ez normális folyamat, én mégis hiszem... hinni akarom, hogy ezek a hála virágai.

Ösztönkertész vagyok, nem tudom mit és hogyan kell csinálni pontosan, de hiszem, hogy belejövök. Végülis varrni sem tanultam, s lám, most babákat készítek:)  A látvány pedig önmagáért beszél s most már a lépcsőt is lehet használni.