Szeretem magam körül a szépet, szeretem látni, hogy alkottam valamit. S ehhez gyakran olyan kevés kell, de ezt mintha már mondtam volna egyszer... vagy többször... Mutatom is, mennyire kevés.

Először is kell egy szabad délután, ez mondjuk számomra a legnehezebb része a dolognak, de a Rejtek óta ebből is egyre több akad és hát hogy én ezért mennyire, de mennyire hálás vagyok!!! De visszatérve a szükséges kevéshez: kell kreativitás, ami bárki bármit is mondd, mindenkiben ott szunnyad. A többi pedig már csak fantázia és alapanyag kérdése. Megmutatom, én mikből dolgoztam

Ezek a képkeretek legalább két éve várták sorsukat. A Bikás-parki bolhapiacon vettem őket, s nem értek hozzá, de hogy az átfestésükkel talán szentségtörést végeztem, azt abból gondolom, hogy még ott a piacon meg akarta vásárolni tőlem egy másik kereskedő. Nem adtam persze, mert terveim voltak velük. Az a terv füstbe ment, de nyilván csak azért, hogy most új terv születhessen.
Az egyik réz keretet pasztellsárga festékspray-vel fújtam le, a belsejébe pedig egyik akvarell képem került. (A festés kikapcsol, megnyugtat és tovább inspirál. Ennek a képnek a készítése közben például arra gondoltam, hogy milyen jól mutatnának ezek a minták textilen és ettől még különlegesebbé és egyedibbé válnának a babáim... de ez egy másik bejegyzés lesz.)

A szénfekete keretnek is réz az alapja, de ebbe egy gyapjúfilcből készült kép került. Pofonegyszerű darab: a fehér filcből csíkokat kell vágni, itt-ott bevagdosni, ezután fekete cérnával ott-itt rávarrni az alapra, így lesz olyan hatása, mintha valódi nyírfák lennének. A szürkészöld gyapjút nemezelőtűvel rögzítettem, de a ragasztás is jó lehet erre a célra. Ezután már csak egy kartonlapra kell rákasírozni és mehet is a keretbe.

A feliratos képet szeretem a legjobban.Mostanában bárhol inspiráló feliratokba botolhatunk lépten-nyomon, ilyet azonban biztosan nem találni sehol sem. Ez a saját inspiráló táblám, a mindennapi betevő falatom :) Egy készen kapható rétegelt lemez, szénfeketére festve, krétafilccel feliratozva. 
Nem tudom, mondtam-e már, szerintem még sosem:), de olyan kevés kell ahhoz, hogy semmiből valamit csináljunk, hogy újragondoljunk tárgyakat és azt a magunk ízlésére alakítsuk. Sok mindent lehet vásárolni készen, olcsón is ráadásul, de miért ne adhatnánk annak a sok mindennek valami pluszt, amitől igazán a magunkénak érezhetnénk? S ha egy régi tárgyat gondolunk újra, akkor pedig meg is menthettünk valamit és ettől lesz még értékesebb. Tőlünk, magunktól. Számomra ettől lesz igazán otthonos az otthon.

Igen, van még néhány képkeretem:) Ezeket a debreceni régiségvásáron szereztem be, a legutóbbi nyaralásunkkor. Ej, de sok mindent tudtam volna ott vásárolni! S ej, de jó, hogy nincsen sok pénzem!