Egy kedves kis házikó birtokosai lettünk, egy hegy oldalában, csodás panorámával.
Reggelente a meleg tejeskvéval a kezünkben ücsörgünk a lépcsőn, rácsodálkozunk a madárcsicsergéstől zajos csendre (igen, ilyen van), a nyugalomra, a felfoghatatlan érzésre, hogy ez tényleg a miénk. 
Persze estére már nyoma sincs a romantikus érzéseknek, igazán a bőrünkön érezzük, milyen is a tulajdonosi lét. Kertet rendezünk, pókhálót szedünk, takarítunk, válogtunk és izomlázzal küzdünk, alig várjuk hogy ágyba kerüljünk. 

A rejtek valamikor egy présház volt, amihez szép lassan minden tulajdonos hozzátett valamit, előszobát, konyhát, tetőteret, szigetelést. Nagyon szép állapotban kaptuk meg, ráadásul minden felszereléssel, bútorzattal együtt, amiért nem lehetünk elég hálásak az előző tulajdonosoknak. Ha az embernek szegényes a költségvetése, tudja, milyen sokat jelent, hogy nem kell új bútorokat venni, sem kerti szerszámokat és miegyebet. Már csak annyi a dolgunk, hogy mindent a saját képünkre alakítsunk, némi festésel, fazonigazítással.
Hozzá is kezdtem ám:)

Adva van egy hat tagú család és egy budapesti, négyszobás panellakás. Az édesapa megrögzött "budai", az  édesanya vidéki lány, a gyerkek tipikus panellakók, értsd: könyv, számítógép, televízió, a fáramászás, sarazás, mezítlábazás, bogárgyűjtés kimarad az életükből.
Jól érzik magukat a bőrükben, bár a lakás időnként szűk, a fürdőszoba kicsi, a konyhát sarkaiból kell kifordítani egy vasárnapi ebédnél, vacsoravendégekről pedig szó sem lehet. Mondom, mindezek ellenére jól érzik magukat a bőrükben, ám az édesanyának hiányzik valami, s addig csűri-csavarja a dolgokat, míg az édesapa is ugyanígy nem kezd érezni. Hosszú évekig kuporgatnak, keresgélnek, nézelődnek, néha lelkesen, néha beleunva. Arra hamar rájönnek, hogy nagyobb lakásba költözniük lehetetlen, marad hát egy köztes megoldás: egy nyaraló. 
Nyarakat töltenek a kereséssel, böngészik az ingatlanportálokat, járják a kiszemelt célpont utcáit, hiába. Tipikus eset, vagy a pénztárcájuk nem túl vastag vagy a ház nincs túl jó állapotban. Többször elhagyja őket a remény, gondolván nekik még ez sem sikerül. Már-már felajdák a keresést, mikor szembejön egy hirdetés. Az utolsó remény gondolatával, éjjel egykor elküldik a levelet. Két nap múlva jön a válasz, időpontegyeztetés. S beleszeretnek, mert szép, mert jó helyen van, mert épp nekik való lenne, s bár az ára kicsit még mindig sok, számolgatni kezdenek. Végül pedig belevágnak, a házikó pedig egy szép napon az övék lesz.

Kedves olvasó, ez a hattagú család mi vagyunk, az igaz történet pedig a miénk. Megtaláltuk azt a kis házikót, amire oly' régóta vágytunk, s ami ezentúl a rejtekünk lesz. Ha van kedved, időnként te is bekukucskálhatsz és megnézheted, mi folyik a házunk táján.